A 13. és 24. hónap között a gyermek fogsora 4 őrlőfoggal egészül ki. Ezek a masszív fogak, amelyek a szájüreg hátsó részében találhatók, az étel ledarálására szolgálnak. Lehetővé teszik a kisgyermek számára, hogy felfedezze a rágás élményét és új ételekkel ismerkedjen.
Fontos, hogy a fogacskákat rögtön az áttörést követően dolgoztassuk. Ezért a
gyermeknek kellően szilárd ételt kell tálalni, amelyet rághat, így edzi a
rágóizmait, amelyeknek bizonyos erőt kell kifejteniük. Ezáltal segítjük a
fogívek kialakulását. Eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a mixelt, pürésített
ételek etetését, amelyek állaga túl puha.
Javasoljuk, hogy a gyermeknek készítsen inkább házi ételeket, mert azok
előnyösebb állagúak, mint a vásárolt készételek. A zöldséget ne főzze teljesen
puhára – kissé ropogósnak kellene maradnia. A burgonyapüré helyet a gyermeknek
inkább villával törjük össze a burgonyát.
A húst vagy sonkát vágják össze apróra úgy, hogy a fogacskáknak kissé
dolgozniuk kelljen. Ne feledkezzen meg a nyersgyümölcsről és zöldségről sem:
egy kanál reszelt répa megrágása jó edzésnek minősül az új őrlőfogak számára.
Ami a desszertet illeti, a gyümölcsbefőtthez használjon villát: az állaga
érdekesebb lesz, mintha szétturmixolta volna. Végül, a joghurtot díszítheti
kis mennyiségű apróra vágott friss gyümölccsel.
Azzal, hogy a kisgyermeknek megengedi, hogy egyedül egyen, segíti azt, hogy
megtanulja az étel rágását. A kicsi gyerek nem tudja segítség nélkül megenni
például a répapépet. Viszont amennyiben megengedi neki, hogy az ujjacskáival
elvegye a tányérról a répadarabkákat, az számára egy jó játék lesz. Az első
őrlőfogak áttörése egy igazi mérföldkő, amely egy új lépés az önállóság felé!